A TD a Chandra-val 2009 júniusában ismét új sorozatot indított el. Egyelőre még csak ez az első CD jelent meg, nem lehet tudni, hány részes lesz a The Phantom Ferry (A fantomhajó). Egy biztos: Edgar a jelek szerint nagyon nem akar leállni, folyton új dolgokba kezd. Még be se fejezte a Five Atomic Seasons sorozatot, már újba fog...
Igen, a Chandra felvételét a zenész egyedül végezte el. Az albumhoz tartozik egy novella is; ezt Froese írta, egy grönlandi katonai táborban 1977-ben talált kézirat alapján. Ez egy emberről szól, aki a Thule (Grönland fővárosa) közelében levő rádióantennához igyekszik, hogy ellenőrizzen egy hibát. Útközben egy Űrodisszeia-szerű lény kezd el beszélni a fejében. A beszélgetés oda fut ki, hogy az emberiség milyen primitív, mivel állatokat, húst eszik, és amíg ezt teszi, nem léphet tovább a fejlődésben. Tudniilik Edgar vegetariánus, nem dohányzik és nem iszik alkoholt. És hogy jön ide Chandra? Ez a lény neve, aki, miután emberünk végül megérkezett az antennához, a terem monitoraira írja ki ezt az üzenetet. A csandra szó egyébként hindiül holdat jelent.
Ezt a történetet azért mondtam el előre, mert a Turn Of The Tides novellájával szemben itt nem igazán fedezhető fel kapcsolat a zene és a sztori között, hacsak az egész hangulata, kicsengése annak nem vehető.
Az első szám (Approaching Greenland At 7 PM – Elérni Grönlandot délután 7-kor) elég kemény, monoton, lendületes bevezetője az albumnak – és a szériának. Gitár nincs (az egész albumon hiányzik, sajnos), csak a szintik. A zene ismét minimalista megoldást választ: a monoton dübörgésre egyenként úsznak rá a szólamok. Ez a szám tulajdonképpen közelebb áll az „igazi” TD-hez, mint a 90-es évek new age kalandozásai. És nincs elúsztatás!
A második szám (The Moondog Connection – Mellékhold-kapcsolat) a legrövidebb a lemezen. Némi Schulze-beütést érzek rajta (lásd Dreams című száma), de a Jean Michel Jarre-hatás viszont letagadhatatlan! Lassabb tempó, csillagos ég, galaxisok. Igazi TD-zene, szólóban, ami elgondolkodtató. A szám túl rövid, tarthatott volna 4 percnél tovább is…
A Screaming Of The Dreamless Sleeper (A álomtalan alvó sikolya) – a kedvencem az albumról. Olyan misztikus, annyira jól megjeleníti az űr fenségét, hogy elképedek. Ez a szám a Mars Polaris méltó utóda.
A következő a The Unknown Is The Truth (Az igazság: az ismeretlen). Furcsa, csusszanó effektek barangolnak jobbra-balra – persze bejön a szekvenszer, több is, de egyástól teljesen független ritmusban, összevissza. Nem fura? De igen, szürreális. Mivel Edgar szürrealista. Ne csodálkozzunk. A szám felénél át is alakul a ritmus, de a szokatlan hangulat megmarad. A 6:10 körül belépő pengő kis effekt már-már irritáló…
The Dance Without Dancers (Táncosok nélküli tánc). Ez egészen az Underwater Sunlight-Tyger érára emlékeztet, hangszerelésében legalábbis. Lírai, misztikus dal. Természetesen egyre több szólam lép be, mire a dobgép is megérkezik, ismét egymásnak ellentmondó ritmusokat hallhatunk – de aztán visszatér a szilárd talajra, egy kis 80-as évekbeli nosztalgiára.
Child Lost In Wilderness (Vadságban elveszett gyermek). Evezzünk könnyedebb vizekre. Ez egy popszerű dal, amilyeneket a TD a 90-es évek elején készített. Ezen a komoly, misztikus lemezen meglepő újra egy ilyet hallani, kicsit ki is lóg belőle. Vokóder is van – lehetséges lenne, hogy a Cyclone óta először használ Edgar ilyet?
Sailor Of The Lost Arch (Az elveszett boltív hajósai). Megint elveszett valami – a címben legalábbis. A zenéből is? Hát, erről megoszlanak a vélemények, sokak szerint igen, mások szerint a TD feltámadt a 2000-es évekre – nos, az biztos, hogy ennek az évtizednek a lemezei jobbak, mint a 80-as és 90-es évek fordulóján voltak. Ez azért egy picikét gyengébb szám, eléggé sehová sem tart…
Verses Of A Sisong (Egy sisong versszakai). A Views From A Red Train albumon sok ilyen szám volt. Elindul egy szekvenszer, csilingelő dallam, és egyre több szólam. Ez engem arra az albumra emlékeztet.
Silence On A Crawler Lane (Csend egy szerpentinúton). Elfogyott a lendület! Az utolsó 3 szám inkább csak kitöltő, bár ezt az utolsó számot megvédem a vád ellen, miszerint hülyeség így befejezni egy albumot. Sokan mondják ezt, de én meg azt mondom: ez a levezetés várakozást kelt: mi lesz még? És így is kell, hiszen ez az album csak egy széria első része! Ezért mindenképpen meg kell bocsátanunk Edgarnak, hogy „nyitva hagyta” az album végét. Egyébként ez az uccsó szám Edgar egyik szólószámának (Moonlight On A Crawler Lane a Beyond The Storm albumról) átdolgozása. Szinte bemondhatta volna a végén: folytköv…
Két dolgot viszont nem bocsátok meg könnyen. Az egyik: van képe Tangerine Dream név alatt kiadni egy albumot, amit egyes-egyedül csinált? Joga, az van, tudom, de ez nem teljesen méltányos… a másik: a lemez a végére kicsit leült. Az első öt szám korrekt, a többi négy nem üti meg a mércét – talán máshogy kellett volna elrendezni őket… na mindegy, még ne ítéljük el az alkotást a többi rész ismerete nélkül. Várom a folytatást!
Egyelőre azonban be kell érnünk a letölthető Live @ Dussmann Berlin-nel (2009. május 30-i koncert, az aktuális albumok számaival) ezt nem lehet CD-n kapni; és az A Cage In Search Of A Bird-del, ez egy kislemez.
Folyt.köv...?
