Úgy látszik, a TD nem bír leállni. Alig egy évvel a szuper Tyranny Of Beauty után máris a boltokban volt a következő album, a Goblins’ Club.
Az alkotást a német író, Christian Morgenstern szürreális írásai ihlették, a világ szintjeiről, törpékről, akik bennünk és az egész világban rejtőznek… Az albumon ismét rengeteg közreműködő szerepel, több, mint eddig bárhol.
A nyitány (Towards The Evening Star – Az Esthajnalcsillag felé) népszerű lett, sok remix, felolgozás jelent meg belőle, és szinte minden koncerten eljátszották. Nem csoda, tényleg a lemez egyik legjobb száma, igazi modern new age, dübörgő ritmussal, Enigma-szerű vokál-bejátszásokkal. A TD 30 év után még mindig halad a korral!
Az At Darwin’s Motel (A Darwin Motelben) kezdése a régi TD-re emlékeztet: egyre több és több szekvenszer szól egymáson, mígnem egy élő, lüktető szövetet alkotnak. A háttérben a Royal Buckminster kórust hallhatjuk. És – hoppá! – megint egy Enigma-szerű elem: autentikus vokál. Elvileg harsona is szól, de nekem ezt még nem sikerült kihallanom.
On Cranes’ Passage (Darvak átkelésén): furcsa, groteszk hangzások, dobgépek. Ismét egy lendületes dal, itt Mark Hornby gitárja a szószóló. 1:50 körül megszólal az eddigi legszokatlanabb hangszer a TD történetében: egy balalajka! A hipnotikus Rising Haul In Silence (Csendben kihúzott fogás) folytatja a sort, majd az úgyszólván címadó United Goblins’ Parade következik. Ez egy líraibb szám, a stílusa valahogy inkább a 80-as évekbe illenék. Megjelenik benne egy gizmo, amiről fogalmam sincs, micsoda, de valószínűleg a szám végéről valamelyik furcsa hangzást ő okozza. Lamb With Radar Eyes (Radarszemű bárány). Egyre furább címek! Baljós, sustorgó hangok, szekvenszer stb. Ja és gitár gitár hátán. Elf June And The Midnight Patrol (June tündér és az éjféli őrség): az egyetlen TD-szám, ahol Linda Spa szerzőként szerepel, sőt, a lemez első száma, ahol egyáltalán szerepel! Ez egyébként egy meglepően „klasszikus” szám, ez szokatlan a TD-től…
A finálé (Sad Merlin’s Sunday – Szomorú Merlin vasárnapja) a lemez, és a 90-es évek talán legösszetettebb TD-dala. Egy lírai, szomorú akusztikus gitár-szólóval indul – ezt most Edgar játssza. De aztán beindul egy szekvenszeres „utazás”: ami már megint a 80-as évek TD-jét juttatja az eszünkbe.
Az az igazság, hogy nem lehet sokkal többet mondani a Goblins’ Clubról, mint az elődjéről. Kellemes, élvezetes new age-zene, bár a Tyranny Of Beauty talán egy fokkal lendületesebb volt, de ez is hallgatható. Bár, elismerem, többször meg kell hallgatni, hogy felfedezzük benne a „finomságokat”, de hát ez melyik TD-albumnál nincs így? Valójában azonban a Goblins’ Club nem jelent igazán előrelépést. Tyranny Of Beauty 2 is lehetne a címe…
A következő TD-projekt az Oasis volt, 1997 elején. Ez egy 45 perces videó volt, az együttes zenéjével ami később meg is jelent külön albumon, úgy, mint a Canyon Dreams.
