A rajongók majd kiugrottak a bőrükből, amikor a TD 1995-ös albuma megjelent, ugyanis az albumnak sikerült újra hozni azt a színvonalat, amit a Turn Of The Tides mutatott.
A lemezen 9 szám hallható, amelyek most ugyan nem kapcsolódnak tematikailag egymáshoz, de ez nem von le semmit az értékükből. Az előadógárda ismét bővült: Zlatko Perica ezúttal távolmaradt, de jött helyette két másik gitáros: Gerald Gradwohl és Mark Hornby (utóbbi inkább akusztikus és ritmusgitáron játszott), valamint Linda Spa is tiszteletét tette.
Az album mottója a következő: „Lehet-e, hogy a testem nem több élő sejtek kavargó tengerénél, amelyek egyetlen alappont köré igazodnak?” – Gustav Meyrink (legismertebb műve A gólem című regény).
Az első szám (Catwalk) vokóderszerű bevezetéssel kezdődik, meajd egy rendkívül dús hangzású new age szám indul el: a hangszerelés mindenképpen gazdagabb, mint az előző albumon. A spanyolos gitárszólót Gerald Gradwohl játssza. A Birdwatcher’s Dream (A madárleső álma) már líraibb, és a lassú bevezető után érdekes módon egy rövid 7/8-os epizód következik, de aztán visszatérnek a biztonságos 4/4-be. A szám elég összetett, sok témából, részletből épül fel, nagyon kidolgozott.
A Little Blonde In The Park Of Attractions (Vonzó kis szőke a parkban) szintén nagyon hangulatos. Az egész lemezt éjszakai buszozás/vezetés közben tudom elképzelni – kipróbáltam, és úgy mutatja meg igazán, mit is tud ez a zene. A lemezen itt kerül elő először Spa szaxofonja. A Living In A Fountain Pen (Élet egy töltőtollban) témája hasonló az előzőkhöz.
Na de ami most következik! Jeroménak támadt egy ötlete: dolgozzák fel újra az 1976-os mesterművet, a Stratosfeart (ugye emlékszünk még rá?). Meg is tették, a két Froese újrahangszerelte, és Stratosfear 1994 (később 1995) címen feltették az albumra, annak is pontosan a közepére. Most egy kicsit nosztalgiázhatunk: a dal-ban hallható az összes ismerős téma, bár kicsit átvariálva, összekeverve – de hozza a régi szám hangulatát úgy, hogy közben nem feledkezik meg a máról sem. Ez a szám gyönyörű hidat képez régi és új között, nagyon jól tették, hogy felvették, mivel már kezdett úgy tűnni, hogy a TD tökéletesen elfelejtette, mit is csinált régen. De nagyszerűen „lefordították” 1995-ös nyelvre.
A Bride In Cold Tears (Menyasszony hideg könnyek között) szintén elég összetett, sokféle effekt, hanghatás hallható benne, arab hangok, madársivítás, egy helyen még rádióbejátszás is! A Haze Of Fame (A hírnév forrósága) az album leghosszabb száma.
A címadó szám következik. Edgar Froese így beszélt a címről: „Csodálatos dolog nézni egy csinos arcot, vagy figyelni valakit, akinek vonzó a teste, vagy megérinteni egy esztétikus műtárgyat – ez az embernek valamiféle tökéletességet juttat az eszébe, amit szeretne az örökkévalóságnak megmenteni. De jól ismert tény, hogy ezen a furcsa világon semmi sem őrizhető meg örökké, és mi gyengének érezzük magunkat ezzel a törvénnyel szemben. Tehát mi a probléma? Mi tesz minket olyan szomorúvá, mikor rájövünk, hogy nem tudjuk megállítani a dolgokat a romlásban? A megoldás az lehet, hogy befejezzük a hazudozást a valóságról és a dolgokkal szembenézünk, úgy ahogy vannak – ami egyszerűen azt jelenti, hogy úgy ünnepeljük a szépséget, mint az élet egy nagyon vonzó részét; hogy elfogadjuk és tiszteljük azokat a dolgokat is, amik éppen széthullanak; hogy tudjuk, hogy ők is éltek jobb időket; hogy közöttük élünk és figyelünk rájuk. És ez nemcsak az embereket jelenti: ezekbe a természet minden része beletartozik. Egyszer egy bölcs azt mondta: a hazugságnak nincs értelme, hacsak az igazság nem veszélyes.”
Az egész album az együttes modell- és divatszakmáról való véleményéről szól (mivel ebben Linda Spa otthon volt, valószínű, hogy az ő keze van a dologban). Ezt láthatjuk a számok címéből és a fenti nyilatkozatból is. A borító ezért eredetileg egy Barbie-babát ábrázolt volna, de ez jogi problémák miatt nem valósulhatott meg, így került rá az ókori egyiptomi dombormű.
Az utolsó szám gyönyörű lezárás: ahogy az előző albumon, úgy itt is feldolgozásra került egy klasszikus. Edgar, lévén a barokk zene rajongója, áthangszerelte Händel Xerxes című operájának részletét, Largo címmel. A szintik szépen hozzák a vonósok szólamát, amit Spa szaxofonja koronáz meg. Ez a szám egészítheti ki Edgar szavait a címhez – a finálé a szépség dícsérete, amit a művészet, hol így, hol amúgy, de mindig is keresett. És a barokk a jelek szerint rátalált.
1996-ban, sok év után megjelent egy filmzene: a Zoning. Ez a rajongókat is meglepte, mivel a gagyi német TV-film egész stábjában valószínűleg a TD volt a legnagyobb név. Az alkotás még 1986-ban készült, akkor a Froese-Franke-Haslinger felállás készített hozzá zenét. A Zoning gyorsan eltűnt a képernyőről, ezért volt meglepő, hogy 1994-ben VHS-en a boltokba került. Edgar és Jerome teljesen átvariálta a filmzenét a videóhoz, és ezt a verziót adták ki aztán CD-n, ami, megmondom őszintén, a TD egyik legunalmasabb korongja a maga 61 percével…
Az év még valami miatt nevezetes: Edgar 12 év után ismét szólóalbummal jelentkezett, a Beyond The Storm (A vihar óta) dupla CD-vel. Ez részben válogatás, részben új anyag.
1995 végén együttesünk megvált a Miramar Recordstól. Nagy dolgok voltak készülőben: Edgar megalapítani készült a TD saját kiadóját, a Tangerine Dream Internationalt (TDI), modernebb felszereléssel, még fejlettebb technikával. Ezért a következő, elég hosszú időszakot a rajongók TDI Yearsnek nevezték el.
De nem ment minden azonnal. A TD következő albumát még a Castle Music adta ki (ők dobták piacra a Jive-albumok CD-változatait is), és ez egyfajta áthidaló megoldás volt.
Folytköv!
