A TD zenéjéhez a videón gyönyörű természeti felvételek kapcsolódnak, napkeltékről, naplementékről…
A lemez 8 számot tartalmaz. Az első a Shadow Flyer (Árnyékrepülő). A jellemző misztikus bevezetés után egy furgébb rész következik, aminek egyenesen indiános hangulata van. Az album kortársának, az Underwater Sunlightnak vonásait viseli magán, bár ez nem annyira „homályos”, mint az.
Következik a Canyon Carver (Kanyoni faragókés). Csillogó akkordok, lassabb tempó, napfény. De aztán itt is egy lendületes szekvenszer indul be – de milyen! Ez már rockzene! Úristen! Ez az igazi TD-féle nyúéjdzs.
A harmadik opusz a Water’s Gift (A víz ajándéka). Bizony szép, mikor végre elered az eső, és a száraz folyómedrekben víz kezd csörgezedezni – erről szól ez a szám, még a tenger hangulatából is megsejtetve valamit. A szapora halk ritmus kicsit olyan, mintha egy agyagdob szólna. Szép szám.
A következő a Canyon Voices (Kanyoni hangok). Ismét egy álmodozós szám, együttesünk nem hazudtolja meg önmagát. Lírai futamok, dallamok, akkordok. Jön a B oldal…
Sudden Revelation, azaz Déli látomás. Látomás, az van. Misztikus, egészen furcsa akkordok követik egymást, összetéveszthetetlen zene. Ezúttal szekvenszer nincs, a harmónia a lényeg.
A Matter Of Time – Idő kérdése. A fura című szám a leghosszabb az albumon, kerek 9 perce miatt természetesen több részre bomlik. Az előző számhoz hasonló lassú, lírai bevezetővel kezdődik, aztán valószínűleg Haslinger billentyűjátékát halljuk (de lehet Edgar is). Aztán új szekvenszerritmus következik, ez vezeti tovább a kompozíciót. Drámai akkordok úsznak föl egymásra – ketyeg az óra… aztán hirtelen abbamarad, csak a harmóniák szólnak tovább. De aztán ismét jön egy szekvenszer – ez némileg emlékeztet a régi, hatalmas méretű TD-hangépítményekre.
A Purple Nightfall (Bíbor alkony) egy rövidke, szépséges közjáték a fináléhoz, a Colorado Dawnhoz (Coloradói hajnal). Ez a bónusszám Jerome Froese szerzeménye, az eredeti filmben benne sem volt, újonnan vették fel. Látszik is, stílusában némileg a TD új, 1992-es albumát vetíti előre.
Azt kell mondanom, hogy ez az LP méltatlanul tűnt el a süllyesztőben. Sokan félredobják, mert „áh, ez is csak egy filmzene, amiből már kétszázezer van”, pedig a Canyon Dreams sokkal több annál. Ha filmzenének vesszük, akkor pedig magasan a legjobb közülük. Egy elveszett kis drágakő a TD albumtengerében, talán a legjobb, amit a Froese-Franke-Haslinger felállás készített. Sok rajongónak a kedvence, de valamiért mégsem lett túlságosan ismert. A megmondóemberek (egy újságban olvastam ezt a találó szót) 1987-ből mindig csak a Tyger albummal foglalkoznak, pedig szerintem ez annál is jobban sikerült.
Ez volt az első TD-CD (de furán hangzik), amit Grammy-díjra jelöltek, mégpedig a legjobb new age-album kategóriában, de sajnos nem nyert. Ugyanígy járt a következő négy album is…
Folyt.köv
