A TD 2008-as albuma kicsit hasonlít a 90-es évek albumaira. Nincs különösebb koncepció, a CD-n 10 instrumentális szám követi egymást, bár ezek elég hosszúak, így az album 77 percre nyúlik. Edgar és Quaeschning ismét maga köré gyűjtötte Spát, Camaa-t és Bleibl-t, ez a CD megintcsak az ő közreműködésükkel készült. Az albumot egyébként eredetileg Edgar szólóalbumként akarta kiadni, de besegítettek a többiek is, így aztán TD-album lett belőle. Ezért van az, hogy minden számban csak egy-két zenész társul Edgarhoz, és az összes kompozíciónak ő a szerzője. Még Quaeschning is csak kettő dalban szerepel.
A CD-hez az egyik munkatárs, Bianca F. Acquaye jegyzeteit mellékelték, minden számhoz pár sort. Ő itt most nem zenél, de a Dante-albumokon énekelt, és az Inferno borítóján is az ő festménye látható. Az ő irományait szeretném alapul venni.
Carmel Calif (A Calif szó a California rövidítése). Ezt, mint címe is mutatja, hogy a kaliforniai Carmel városában írta, egy hotelben. Ez egy isten háta mögötti kis település, a sivatagban, és ahogy Mr. Eastwood, a városka hajdani polgármestere ül a naplementében, az Edgarra ihlető hatással volt. A hangulatos gitárszólót Bernhard Bleibl játssza, de a szerző is besegít.
Passing All Signs (Minden jelet eltüntetve). Bianca ezt fűzte hozzá: milyen lenne, ha minden politikust, a jelenből és a múltból, egy mindenható, egyetemes bíróság elé állítanánk? Azt állítja, hogy „szerelemmel égetnék el” őket, mivel pokolra nem küldhetik, merthogy annak a „karmesterei” voltak ők… Nos, nem tudom, hogy jön ez ide, de az biztos, hogy a szám ismét egy visszatekintés a TD égebbi időszakaira: nincs ritmus, csak ambientes, kábult hangtenger… Edgar ezúttal egyedül zenél.
Leviathan (Leviatán). A lemez talán legjobb száma! A melléklet szerint ezt a dalt a Mirage sótengeren száguldozó homokfutósok ihlették. Furcsa, holdbéli, néma táj, a csendet néha a járművek bömbölése szakítja meg. Edgar szerint az egész élet erről szól: a csend üvöltéséről. A dobokat Quaeschning kezeli, a gitárt pedig Bleibl tépi. Tényleg tépi, hiszen ennyire sziklakemény gitárszólót még nem hallhattunk TD-szerzeményben! Fantasztikus szám, az embernek kedve lenne bepattanni egy homokfutóba, és 300-zal repeszteni a kietlen síkságon.
Hunter Shot By A Yellow Rabbit (Egy sárga nyúl által lelőtt vadász). Nindzsanyuszik! Ez a szám Bianca szerint azoknak a brit nyulaknak rókáknak szól, akiket II. Erzsébet férje, Károly zavart össze. Tudniillik ő ekkor kampányolt egy törvény ellen, ami a rókavadászatot tiltaná. Talán egyszer a nyulak megtanulják az efféle kannibáloktól a fegyver használatát, és lelövik a vadászt. Vagy a rókát… a szám ezúttal „agyasabb” felépítésű. A gitárszólót nem is játszhatná más, mint Edgar – az Encore és a Tangram gitárszólóit is így játszotta már. Ezt a számot New York felé menet szerezte laptopján.
Nutshell Awakening (Dióhéj-ébredés). Stephen Hawking könyve (Univerzum egy dióhéjban) hasonló dolgokról szól, mint amiről Hamlet beszél: „legyek akár dióhéjba zárva, mégis egy határtalan ország királyának érzem magam” (nyersfordítás). Edgar szerint kell hogy legyen mód arra, hogy kitörjünk saját kis dióhéjunkból a valóságra. A szám Los Angelesből Oszaka felé menet született. A gitáron ezúttal Bleibl játszik, a dobokat Iris Camaa püföli.
One Night In Space (Egy éj az űrben). Ezt a számot ismerheti már, aki nagyon figyelmesen követte a TD zenéjét. Már single-formájában megjelent, bár itt némileg át lett hangszerelve, hiszen a fő attrakció Bleibl bámulatos gitárszólója, ami életet lehel az eredtileg kissé unalmas számba; és ezúttal Quaeschning is besegít – már az eredeti verzión is játszott. Ez tulajdonképpen teljesen az eredeti felvétel, csak pluszként játszotta rá Bleibl a szólóját.
Serpent Magique (Kígyóvarázslat). E szám az osztrák Alpokban született. Bianca szerint a laptop nem talált szimbólumot a pokolnak és mennyországnak együtt, pedig a lelkiismeret olyan, mint egy kígyó, aminek a farka a földön, feje a mennyben van. De megtalálta a vízszintes kígyó-jelet, ami olyan, mint egy elfektetett csepp. Ha kettő szemben áll, a végtelenség jele lesz. Ha négy találkozik, kereszt lesz…
Lord Of The Ants (A hangyák ura). Itt Bianca azt írja, hogy talán egyszer Platón mesterével, Szókratésszel a tökéletes államról beszélgetett. A tanító rámutathatott egy hangyabolyra: „Itt van – másold le, írd le az emberek számára, talán egymilló év múlva követni fogják”. Platón megtette. Lám, a természet már mindent kialakított rég, amit mi erőnek erejével próbálunk megvalósítani úgy, hogy juszt se veszünk példát róla.
Fire On The Mountain (Tűz a hegyen). Egy zen mester számára ez a kifejezés a spirituálisan kifejlődött lelket jelenti, amit ő az emberen már messziről meglát. Ez a gondolat egy sydney-közeli erdőtűzről jutott eszébe Edgarnak. Ez a szám némileg az első dalra emlékeztet… Feltűnő az egész lemezen a szintetikus énekhang – ez új, eddig ilyen nem volt. Mármint a CD-n nem ez az első alkalom, de más albumon még tényleg nem volt…
Sound Of A Shell (Egy kagyló hangja). Tapasztaltuk már, milyen, amikor egy kagylóba hallgatunk bele? Ilyen. Edgar megpróbálta visszaadni annak a hangulatát, mikor egy csigaház hangjára figyelünk -–persze a TD sajátos fogalmazásában. Ez a szép dal zárja a terjedelmes albumot.
A jegyzetekből kitűnik, hogy az album címe nem véletlenül az, ami: ezek a szerzemények utazás közben születtek Edgar laptopján. Bianca úgy írja le, mintha Edgar laptopja egyfajta útitárs, segítő lenne, aki megmutatja a helyes hangjegyeket, ihletet ad és alkot.
Mielőtt még megjelent volna a következő album, természetesen ismét sok-sok kitöltő anyag látott napvilágot. Több kislemez (Das Romantische Opfer, Fallen Angels, Armageddon In the Rose Garden) mellett megjelent a Tangram 2008 és Hyperborea 2008, amelyek, mint címükből is kitűnik, a régi klasszikusok újragondolása. Ezeket Edgar egyedül készítette. Kijött még az Epsilon Journey című DVD is (ez azóta CD-formában is kapható), ami azért érdekes, mert ezen a koncerten az együttes Edgar szólószámait játszotta – ez elég… hm… furcsa…
Folytköv.....még mindig...
