Ez az album gyakorlatilag egyszerre jelent meg az előzőleg tárgyalt CD-vel, de később, már 2007 februárjában került felvételre; és ez az első stúdióalbuma a TD-nek, ami megrendelésre készült.
Egy 82 éves japán üzletember (csak Mr. HT-ként ismerjük) megkereste az együttest, hogy írjanak ciklust The Five Atomic Seasons (Öt atomévszak) címmel. Mint kiderült, ő 1945 tavaszán és nyarán Nagaszakiban, az év őszén és telén Hirosimában tanult, és azon kevesek közé tartozik, akik túlélték a két atombomba-támadást. A ciklus első négy albumának címe ezért Springtime In Nagasaki, Summer In Nagasaki, Autumn In Hiroshima és Winter In Hiroshima lenne, az utolsó pedig: The Endless Season, azaz a Végtelen évszak. Az első két album egy japán város hétköznapi atmoszféráját jelenítené meg, a második kettő a június 6-9. között történteket, és az utolsó lenne a „tájkép csata után”. Az eredeti megállapodásban állítólag az is benne volt, hogy minden résznek pontosan 54 percesnek kell lennie, de ezt az együttes csak a Springtime In Nagasakinál tartotta be.
Tárgyalás tárgyalást követett, végül megegyeztek, és gyakorlatilag minden előzetes bejelentés nélkül, áprilisban a boltokban volt a nagy meglepetés, amit „limited editionként” adtak ki, de a mai napig kapható…
Namost. Az első epizódhoz Edgar és Quaeschning nem hívta meg a többieket, ketesben készítették el. Mindketten írtak egy-egy háromrészes kompozíciót (A-B oldal?!), és ezeknek epizódjai egybefolynak, szünet nélkül. Az első három szám (Navel Of Light Part 1-2-3 - Fénytutaj) Edgaré.
Szimfonikus hangokkal nyílik az album, majd ismét egy dobgép indul el, lassú, komótos tempót diktálva. Monumentális nyitánya az albumnak, sőt az egész projektnek. Itt tulajdonképpen azt nyújtják, amit mindig is vártunk tőlük: gótikus hangkatedrálisok, levegőben úszó hangfolyamok kígyóznak. A második részbe is csilingelő effektek és vokálhangzások vezetnek át. Ez egy negyedórás epizód, lírai, természetesen keleties hangzásokkal, de persze aztán bekúszik ide is egy szekvenszer. Egyre meghatározóbb a ritmus, de ismét visszaköszön a jól ismert TD-féle végtelenségérzet, ami csodával határos módon nem fullad unalomba – na persze, vannak, akik annak találják, és ezt is meg lehet érteni. Majd ez szépen lecsendesedik, és átúszik a következő számba, ami ismét egy misztikus, homályos szakasz, naná, hogy szekvenszerrel.
Quaeschning szép keretet választott kompozíciójának, a Persistence Of Memory-t (Az emlékezet állandósága) elejétől a végéig patakcsobogás kíséri. Itt is monoton szekvenszert hallunk, hasonló a stílus a Navel Of Light-hoz. Számomra ez Nagaszaki éjjel. Autók járják az utakat, emberek rohannak a dolguk után, és a város kavargó fényei, az óriási japán írásjelek egészen különös légkört adnak az eseményeknek. Quaeschning jobban figyelt a japán hangzásra: művében több olyan hangszín szólal meg, ami japán népi hangszerekre emlékeztet, persze Edgar gitárja is megszólal, pont mint a 70-es években. A második rész már inkább egy tóparton lévő japán templomot jelenít meg, alkonyatkor. Giccses? A zenét hallva nem! És (hogy került ez ide?!) 3:10-kor csak úgy felcsendül Vivaldi Négy évszakjának egyik tavaszi témája – hát persze, TAVASZ Nagaszakiban! Hű… Később egy Haslinger-féle zongoraszólam is megszólal. A 2. rész végefelé némi baljós előérzet kerít a hatalmába, de aztán ez gyorsan feloldódik, mihelyt dúr hangzatok csendülnek fel. A 3. rész mindössze 4 perces, de a lemez talán legszebb száma. Vangelis-szerű felszabadult ünnepélyesség, persze TD-hangszerelésben. Gyönyörű finálé az albumnak!
Megmondom őszintén, én ezt az albumot jobban kedvelem, mint a Madcap’s Flaming Duty-t, ugyanis valahogy sosem lesz 100%, ha a TD éneket alkalmaz, mégis, időről időre megpróbálják. A Springtime In Nagasakin önmagukat adják. Végtelen úszkálások a semmiben, relaxáció – sokkal élvezetesebb is, szerintem. Bár igaz, hogy hallatszik az albumon, hogy csak egy része valaminek – nem mintha befejezetlen lenne, csak valahogy érzi ezt az ember.
Egyébként a lemezzel egyidőben megjelent még egy pár dolog – 2007 az együttes történetének legtermékenyebb éve. Először is, a Madcap’s Flaming Duty-val és a Springtime In Nagasakival egyidőben megjelent EP, a Sleeping Watches Snoring In Silence (Csendesen horkoló órák). Ezt a 2007. április 20-án tartott londoni koncert alkalmából adták ki, korlátozott példányszámban. A korongon három szám hallható. Az első a negyedórás Hyper Sphinx, ami az 1983-as Sphinx Lightning feldolgozása; a második a Lady Monk, ami a Le Parc album Zen Gardenjét gondolja újra 1985-ből; az egyetlen teljesen új szerzemény a címadó, ami egy teljesen korrekt, de nem túl kiemelkedő TD-szám, bár szokatlanul sok benne a technós, gépzenés elem.
2007 júniusában megjelent egy újabb EP: a Bells Of Accra, az eberswaldi Paul Wunderlich múzeum megnyitása alkalmából, és ezt, bár Tangerine Dream név alatt jött ki, Edgar teljesen egyedül vette fel. A korongon csak a negyedórás Bells Of Accra hallható (Accra egyébként Ghána fővárosa). A szám a szokásos színvonalas new age.
Folytköv.
