A TD a hozzánk legközelebb lévő csillagról elnevezett második albuma a maga nemében páratlan. A Froese-Franke-Schroyder trió egy olyan briliáns lemezzel rukkolt elő, ami valóságos „űrzene-lavinát” indított el a korabeli zenészek körében.
Az 1971-es Alpha Centauri sokkal jobban megszerkesztett elődjénél. Mindössze három számot hallhatunk rajta: az első (Sunrise In The Third System) afféle hangulatcsináló bevezetés, a második (Fly And Collision Of Comas Sola) ennek tulajdonképpeni folytatása. A harmadik, címadó szám az egész B oldalt elfoglalja. Ez a 22 perces kompozíció a TD eddigi csúcsteljesítménye.
Ebben a korban az egész hippinemzedékre óriási hatással volt Stanley Kubrick A. C. Clarke könyve alapján készült 2001: Űrodisszeia című filmeposza. A csodálatos mű vége felé van egy jelenet, amelyben Dave, az űrhajós belerepül egy afféle csillagkapuba, hogy egy téren és időn túl történő utazást éljen át. A híres képsorban mintegy negyedórán át nem látunk mást a vásznon, mint pszichedelikus alagutakat, színtorzított tájképeket, és mindenféle trükkfelvételeket – többek között ezért kapott az 1969-es film Oscart. A 2001 aztán gyakorlatilag az egész underground világot megihlette – nem is érthetjük igazán az akkori pszichedeliát, ha nem nézük meg ezt az úgyszólván kötelező filmet.
Misztikus űrhangulat, távoli bolygók, üstökösök víziója… Melankolikus gitáralapon nyugszik a kozmikus orgonaszólam, amit lassan elborítanak Franke dübörgő dobjai és a VCS 3 szirénázása és zúgása. A hangorgiát Udo Dennebourg fuvolaszólama teszi teljessé, ami csaknem az egész album anyagát végigkíséri, mint egy tengeren hánykolódó hajó, vagy mint egy tengeralattjáró periszkópja. További közreműködő még Roland Paulcyk, az együttes turnémenedzsere, ő szintetizátoron játszik.
A csillagködös látomást szintén Dennebourg szavai zárják le: „A szerelem lelke betölti a kozmoszt. És aki az univerzumot összetartja, ismer minden hangot. A lélek felkel, és az ellenségei szétszélednek. Akik gyűlölték őt, menekülnek az ő tekintetétől. Engedd ki lelkedet, és élet születik. És… Jöjj, lélek és töltsd el népeid szívét, gyújtsd meg mindenkiben örök életed lángját.” Tipikus hippi-szöveg, de szép. E szöveget a többi tag áriázása kíséri, amitől a hideg szaladgál az ember hátán.
Hangszerelését tekintve az Alpha Centauri nagy előrelépést jelent. Az együttes már az Electronic Meditationon alkalmazott bizonyos kezdetleges torzítókat, de a második albumnál a stúdió már zsúfolásig megtelt mindenféle keverőkkel, oszcillátorral és temérdek más kütyüvel, ami hozzásegítette a TD-t egyedi hangzásának kialakításához. Az Ohr kiadó igazán beletenyerelt a lecsóba ezzel az együttessel, ami a legismertebb lett a cég ügyfelei közül.
Ismét turnék. Egy ízben (Kapfenberg, Ausztria) a TD tucatnyi flipperautomatához kötötte hangszereit, és a gépek csattogása kísérte végig koncertjüket, és ezt a koncertet az osztrák tévé is közvetítette. Sajnos azonban Schroeder egyre inkább drogfüggővé vált, így mást kellett a helyére keresni.
Nem sokkal ezután egy 19 éves fiú jelent meg a TD próbatermében. Mint kiderült, nem volt billentyűsvirtuóz, de olcsó Farfisa orgonáján olyan effekteket tudott előállítani, hogy 20 percnyi „koncert” után Froese és Franke úgy döntött, felveszik a zenekarba. A fiú Peter Baumann volt. A vele teljessé váló együttes ebben a felállásban érte el a világhírt. (Más források szerint ilyenre nem került sor, Froese azután fogadta fel őt, miután meghallgatta Ants, azaz Hangyák nevű együttesének koncertjét. De ez lényegtelen.)
Már ebben a felállásban léptek föl a híres jazz-zongorista, Friderich Gulda által szervezett Ossiach rendezvényeb, sok más underground előadóval együtt. A koncertsorozat csúcsa az addigra már-már világhírűvé váló Pink Floyd fellépése volt. Erről a koncertről megjelent a BASF gondozásában egy tripla LP, amelyen a TD első, kb. 8 perces élő felvétele hallható, Oszillator Planet Concert címmel. Ez hivatalosan sosem jelent meg más albumon, bár bootleg formájában és a Tangerine Tree rajongói sorozatban megtalálható.
1971-ben jelent meg a TD legelső és mai napig legritkább kislemeze, az Ultima Thule. Az anyag még az előző felállás stílusában készült, dübörgő dobokkal, üvöltő orgonával. A két cím nélküli oldal tartalma egy-egy válogatáslemezen elrejtve később megjelent ugyan, de stúdióalbumra végül nem került fel.
És még valami: ugyanebben az évben írta az együttes legelső filmzenéjét, amit a mai napig kb. 40 követett: a német Vampira című tévéfilmhez készült.
Ekkor nagy és fontos változás történt. Most, hogy megszületett a TD 43 éves történelmének legerősebb felállása, Froese elérkezettnek látta az időt, hogy váltsanak, ami úgyszólván hétfőről keddre történt meg. Eddig nagyrészt hagyományos hangszereket használtak: orgonát, zongorát, gitárt, dobokat meg egy árva VCS 3-at; de most gyakorlatilag az egész régi felszerelésüket eladták, és új, modern eszközöket gyűjtöttek össze: hanggenerátorokat, még kúlabb orgonákat, csodamasinákat. És elkezdtek zenélni… Tulajdonképpen most kezdtek csak el igazán! Az új hangszerekkel megjósolhatatlan volt, mi is fog a zenében történni – sutba vágták a megírt koncertanyagok maradékát is, és immár 100%-osan spontán improvizált zenét kezdtek játszani. Ennek a pálfordulásnak az eredménye az együttes korszakalkotó opusza, a Zeit.
Folyt.köv...
