A Berlini Művészeti Akadémián tanult négy évig rajzot és festészetet. 1962-ben gitárosként alakította meg legelső együttesét – teljesen hobbiból, mivel akkor mindenki ezt tette. Ez a zenekar később a The Ones (A személyek) nevet kapta. Ekkor még sehol sem volt az elektronika, a zenekar a korabeli beatslágereket játszotta.
A projekt, amiből talán a TD egész történelme eredeztethető, szintén Dalíhoz kapcsolódik. A művész készített egy hatalmas, fekvő „szobrot” Krisztusról – autógumikból, fémlapokból, mindenféle hulladékból. Ennek leleplezéséhez készített zenét a The Ones… azazhogy Froese, mert a többi zenész nem igazán tudta hova tenni ezt az eseményt. Berlinbe visszatérve el is váltak útjaik a mindinkább kísérletezővé váló Froesével.
A szám szövege mintha csak a majdani TD-t írná le: „Felemeli ruháját / Álomföldre száll / Udvarol az égnek / Kibontja haját / amely libeg mint a növények / A fű mandarinszín / Az ég hirtelen zöld lesz / és ő repülni kezd…” Pláne, hogy az álombéli mandarinszínű fű abszolút a Tangerine Dream (Mandarin álom) névre hajaz. Mások szerint a Lucy In the Sky With Diamonds szövege adta az ötletet, ahol szintén szó esik mandarinfákról.
Froese e korai próálkozás után újra elkezdett szervezkedni. Több nekifutás után állt elő a free-rock kvartett ötletével, amelynek már a Tangerine Dream nevet szánta. Megalakításához sok-sok zenésszel próbálkozott. A Tangerine Dream (egyik) legelső hivatalos felállása végül így nézett ki:
Edgar Froese – gitár
Lanse Hapsash – ütősök
Volker Hombach – szaxofon, fuvola, hegedű
Kurt Herkenberg – basszusgitár
Néha velük énekelt Charlie Prince is (félreértés ne essék, nem a popénekes Prince-ről beszélünk). Már a hangszerekből kitűnik, hogy ez nem egy mindennapi zenekar volt.
1968 januárja fontos, ha nem a legfontosabb dátum a TD történetében: a Művészeti Egyetem menzáján sor kerül az első koncertre. Címe: „Zene, amit akkoriban csak undergroundnak neveztek”. Későbbi nyilatkozataiból is kiderül, hogy Froese ekkoriban megőrült a Pink Floyd pszichedelikus agymenéseiért, így aztán sok hasonló zenét is játszottak. Ha valaki meghallgatja a Floyd bemutatkozó albumát (The Piper At The Gates Of Dawn), szép keresztmetszetet kap erről a stílusról.
Egy másik koncert a düsseldorfi Krémsajt Klubban tartatott meg. A Rajnai Hírlap így írt róla: „Az egzotikus nevű Tangerine Dream modern popzenét, úgynevezett pszichedelikus rockot játszott.” Bizony, akkor még ez a stílus popzenének számított, ma meg már a legtöbben menekülnek tőle… ez a kvartett egy évet csörömpölt együtt végig, mialatt folyamatosan kísérleteztek. Élőben ugyan a gitár-dob-basszus-hegedű felállás volt az általános, de néha azért bejött valami más is.
Ezért aztán, 1969 elején, Froese ideiglenesen feloszlatta az együttest (ami addigra a londoni Pink Floydhoz hasonlóan, a berlini underground központjává vált), hogy megvalósítsa, amit akar. Eközben elkezdett érdeklődni az orgona iránt is; nem lehet tudni, hogy az eredeti kvartett idejében játszott-e már rajta, de a leletek szerint koncerteken nem nagyon használta, mivel ő volt az egyetlen gitáros az együttesben, és a TD még nem volt billentyűs zenére berendezkedve.
A „második megalapításra” 1969-ben került sor, midőn Froese találkozott a haladó szellemű dobossal a Psyfreeből, Klaus Schulzével. Harmadik tagnak Konrad Schnitzlert kérték fel, aki szintén osztotta Froese újító nézeteit. Schnitzler, Schulzéval és Froesével ellentétben, nem igazán tudott hangszereken játszani, de értett a „zajcsináláshoz”, azaz ötletesen használta föl a legkülönfélébb eszközöket.
Ez a trió sokat koncertezett, főleg a Zodiac Clubban, Schnitzler munkahelyén. Műsoruk ekkoriban főleg aktuális számok (Doors, Hendrix stb) pszichedelikus feldolgozásaiból, néhány saját számból és improvizációkból állt. A vezérszólam természetesen Froese gitárja volt, az alapot Schulze eszelős dobjai adták, Schnitzler pedig hol basszusgitáron, hol hegedűn, hol egyéb hangszeren játszott. hangzásukat körülbelül úgy kell elképzelni, mint a korai Pink Floydét - kissé lecsupaszítva.
Ekkor már javában kísérleteztek is, feketére és fehérre festett próbatermeik tele voltak mindenféle gitárral, orgonával, gépezetekkel (szintetizátor még egy szál se), némelyiket bevetették koncerten is. Most, hogy Froese végre ideális társakat talált, megszülethetett az a felvétel, amit később a TD bemutatkozó albumaként ismerhetett meg a nagyérdemű.
Egy berlini raktárteremben vették fel az anyagot, ami teljes egészében improvizált volt. A hangmérnök egyenest az újonnan alakult, „drogos” zenékre vevő Ohr (Fül) kiadóhoz szaladt. A cég nagy meglepetést okozva szerződést ajánlott, Froese egy kicsit helyrepofozta a korongot – orgonán, gitáron játszott még pár taktust – és, hölgyeim és uraim, nagy pillanathoz érkeztünk, mert 1970-ben megjelent az album, amit a mai napig több mint száz követett, az Ohr egyik első kiadványaként az Electronic Meditation.
Folyt.köv...
