Elektronika.
Kinek mi jut eszébe erről?
Mindenkinek más.
A háztartási gépek, a világítás, erőművek, akármi.
Vagy a művészet. A zene.
Igen, sokaknak az elektronika az önkifejezést jelenti. Ők azok, akik körülbástyázzák magukat mindenféle ijesztő ketyerével, lenyomnak egy billentyűt, és a közönség máris elalélt (vagy nem – ízlés dolga).
Pedig zenészünk csak lenyomott egy gombot, nem csinált semmi különlegeset. Hacsak a hangszereket nem tekintjük különlegesnek.
Mi érdekes van ebben? Nagyon is sok minden.
Nem lehet véletlen, hogy a rockenében terjedelmes részt kap az elektronika, a ketyerék. Ha máshogy nem, villanygitár formájában… Talán nem mondok újat: rengeteg zenész van, aki az elektronikus hangszerekre specializálódott, azokat bűvöli, nyúzza.
Ennyit felvezetésnek. Most egy kis történelem:
A rock számára 1967 egy rendkívül fontos dátum. A Beatles most van a csúcson: megjelenik a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, ami gyakorlatilag megváltoztatta az egész rockot, úgy ahogy van.
Ezenkívül 1967-ben sok-sok új banda alakul: a Pink Floyd, a Jethro Tull. És egy rendkívül érdekes formáció Berlinből: a Tangerine Dream.
Berlinben ekkor nagy változások folytak. A fiatalok próbálták megtalálni saját identitásukat, mivel olyan, hogy német rock, gyakorlatilag nem létezett. Az a pár együttes, ami volt, az amerikai kultúrát majmolta – belőtt séró, bőrdzseki, hamburger, miegymás – el is tűntek mind egy szálig.
De nem volt minden veszve. A stúdiók mélyéről hamarosan furcsa, sosem hallott hangok kezdtek kikígyózni – a zeneszerzők felfedezték a fent említett elektronikát. Először még csak az úgynevezett „komoly” zene használta, mint Karlheinz Stockhausen, de aztán megtalálták a fiatalok is. Nem csoda, hogy a akkortól alakuló bandáknak már mindnek van billentyűs tagja (Pink Floyd, Jethro Tull, Yes stb), míg a korábbiaknak (Beatles, Rolling Stones, Animals) nincsen.
Azonban Némethonban ennél tovább mentek; különféle avantgárd együttesek alakultak: a Neu!, a Can, a Faust, no meg a két legismertebb: a Kraftwerk és a Tangerine Dream. Utóbbi aztán mindenki mást megelőzve változtak teljesen elektronikus együttessé, hogy saját, összetéveszthetetlen stílusukat kifejlesztve meghódítsák a világot.
Ennek a furcsa és fantasztikus együttesnek szeretném most végigtárgyalni, és úgy-ahogy, amennyire tudom, elemezni az albumait. Mivel a TD lemezeinek száma jelenleg 100 felett van, természetesen kellett megszorításokat húznom. Az együttes mintegy 30 filmzenei albumát nem fogom külön tárgyalni. Mivel ezek nagyrészt pusztán pénzkeresés céljából íródtak (csak 1989-ben öt készült el), művészileg a legtöbb nem túl értékes, eléggé egy kaptafára készültek. A fontosabbaknál persze meg fogok állni. És mivel az lenne a legjobb, ha a kedves olvasó meghallgatná legalább a fontosabb TD-albumokat, így egyrészt nem akarom túlterhelni, másrészt nincs sok értelme egy nem látott filmnek a zenéjét hallgatni/elemezni.
Még valami. A szakirodalom általában leragad a Tangerine Dream 70-es évekbeli működédénél, holott egy olyan csapatról beszélünk, ami a mai napig létezik! Igaz, hogy később már nem nagyon tudták a fénykoruk színvonalát nyújtani (bár még a 90-es, sőt a 2000-es években is születtek kiemelkedő alkotások), azért nem elhanyagolható az az albumrengeteg, ami a 80-as évektől máig kikerült a kezük alól. Aki már valamennyire ismeri az együttest, tudhatja, hogy a rajongótáboruk két csoportra oszlik: akik az 1985 előtti, és akik az azutáni zenéjüket csípik. Bárki, aki követ engem ezen a zenei barangoláson, megláthatja majd, hogy ez miért is van így.
Mivel a források az említett első korszakot részesítik előnyben, ezért én, a hiányt némileg pótlandó, lehetőleg a legfrisebb albumokig szeretnék elmenni úgy, hogy minden albumra nagyjából egyenlő időt és helyet szánok, ugyanis rendkívül érdekes, hogy hogyan alakult a későbbi karrierjük.
Mivel nagyon szeretem a TD zenéjét, és nem vagyok hivatásos zenekritikus, sajnos nem tudtam mindenütt objektív maradni, de azt hiszem, ez ilyenkor lehetetlen is. Van, aki az első évekbeli fél-elektronikus kísérletezéseiket kedveli, van, aki a 70-es évek űrzenéjét, van, aki a 80-as évek Kraftwerk-szerű TD-jét, van, aki az ezután következő new age-korszakot, van, aki a 90-es évek „szabályos együttes”-éráját, és van, aki az utóbbi évek igencsak változatos TD-termékeit kedveli. Az együttes kvartettként indult, aztán 25 évig trióként működtek, sőt, sokáig apja-fia duó voltak; és az utóbbi néhány albumot a zenekarvezető készítette egyes-egyedül!
Folyt.köv...
